Tartalékosnak soroznak be egyetemistákat a hadseregbe

pexels-photo-894655.jpeg

A Magyar Honvédségnek mintegy 20 ezer tartalékos katonára van szüksége – mondta Takács Attila dandártábornok, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokságának parancsnoka – írja a Népszava.

A hiány pótlását többek között egyetemi hallgatók bevonásával akarják megoldani, 13 egyetem hallgatóiból hoznának létre századokat.

Ehhez az első lépést már meg is tették: a Pécsi Tudományegyetem hallgatóiból már meg is alakult egy önkéntes század.

Takács Attila szerint a tartalékosok szerepe azért fontos, mert ha krízishelyzet lépne fel hirtelen, akkor lenne egy helyi erő, amely azonnal tudna cselekedni.

Ezen kívül az egyetemi tartalékosok kiképzésük után részt vállalhatnak helyi védelmi feladatokban, például árvíz esetén.

Horog Vanda

Reklámok

Tech cégek az oktatás mellett

coffee-tablet-headphones-work-163187.jpeg

Tech cégek az oktatás mellett. A közelmúltban két nagyobb tech cég is bejelentette, hogy külön hangsúlyt fektetnek az oktatásra- írja az elpais.com

A Google Chrome az Acerrel közreműködve dobja piacra Chromebook nevű tabletjeit, melyeket kifejezetten az iskolákba szántak. A koncepciójuk az, hogy az iskolákban a tanárok kiosztják az óra elején a tableteket, majd arra saját felhasználónévvel és jelszóval bejelentkezve elérhetik saját fájlaikat – függetlenül attól, hogy épp melyik eszköz van náluk. A tablet érintőceruzával is kiegészül a kézírásos jegyzeteléshez, amit a rendszer gépelt szöveggé alakít át. A Chrome új appokkal is készül, többek között jegyzetelőalkalmazással és podcastkészítő appal.

Az Apple sem tesz másképp. A már meglévő Apple Pencilt fejlesztették, és jóval alacsonyabb áron árulják mint eddig, ahogy az iPadeket is jelentős kedvezménnyel árulják iskolák számára. Koncepciójuk a Chromebookhoz hasonló, habár az iPadek valamivel fejlettebbek.

Mindkét cég tett egy lépést a jövő felé, amiben a papír és a toll helyét a technológiai eszközök veszik át.

Tim Cook, az Apple ügyvezető igazgatója így nyilatkozott az Apple Chicago Education eseményén.

Horog Vanda

 

Tüntetés a demokráciáért

tunti

Békés kormányelllenes tüntetését szerveztek az elégedetlen szavazók. Az április 14.-én, Budapesten megrendezett tüntetés résztvevői a demokrácia nevében szólaltak fel, a szavazatok újraszámlálását, új választások kiírását és szabad sajtót és a választási törvények átírását követelve.

A demonstrálók ezzel akarták kifejezni tiltakozásukat az április 8.-ai választáson  ⅔-ot megszerző FIDESZ-KDNP-vel szemben. A tüntető tömeg az Operától indult, végcélja pedig a Kossuth tér volt. A megmozdulás eredetileg egy Facebook eseményből nőtte ki magát, aminél közel 39 ezren jelezték, hogy ott lesznek és 85 ezren érdeklődtek iránta. A tüntetésen több ellenzéki párt és politikus is képviselte magát.

Az EPER munkatársai a helyszínen kérdezték a résztvevőket.

tunti3

tunti2

A Google-nál is fontosak a humán tudományok

A Google, a házon belül elvégzett tanulmányai alapján, elkezdett társadalomtudományokból szerzett diplomával rendelkező munkavállalókat is alkalmazni. A korábbi előfeltevés, hogy csak a műszaki képzetségűek érthetik meg a technológia működését, hamisnak bizonyult. A Google az elmúlt években végzett kutatásai szerint azok a dolgozók produktívabbak és találékonyabbak, akik rendelkeznek megfelelő kommunikációs készséggel, empátiával, érzelmi intelligenciával és kritikus gondolkodással.  Ezt mutatja az amerikai Nemzeti Egyetemek és Munkáltatók Egyesületének kutatása is. Az olyan munkáltatók is mint az IBM a munkavállaló legfontosabb jellemzőinek tartják a problémamegoldást, a csapatban való együttműködést és a jó kommunikációs készséget. Hasonlóan gondolkodik az amerikai milliárdos üzletember, Mark Cuban is. Szerinte az elkövetkező tíz évben egy bölcsész diploma többet érhet majd egy informatikus diplománál a mesterséges intelligencia fejlődésének köszönhetően.

KO

google.jpg

Forrás

Megfigyeltünk benneteket, nem akartuk, megjavulunk, bocsi (Facebook-gombunkról)

A tegnapi amerikai képviselőházbeli meghallgatáson derült ki, hogy a Mark Zuckerberg által vezetett Facebook üzleti bevételeinek maximalizálása érdekében azokat a felhasználói tevékenységeket is naplózta, melyeket az internetezők nem a Facebookon, hanem olyan oldalakon tettek, ahol szerepelt a Facebook like-gombja. Ezeken az oldalakon, ha jól értjük a meghallgatás szövegét, olyan “árnyék”-felhasználók viselkedését is naplózták, akiknek egyáltalán nem volt Facebook profiljuk.

Az EPER – Egyetemi Rádió honlapján kezdettől fogva volt ilyen gomb, hogy könnyebbé tegyük a Facebookos oldalunk lájkolását. Ezzel azonban minden egyetemi rádiós látogatóról akaratlanul is profiladatokat továbbítottunk a Facebook szervereinek.

Amíg nem tisztázódik, hogy a felhasználók hogyan ellenőrizhetik, hogy a különféle felületeken milyen adatokat továbbítanak róluk a Facebook különféle részei, addig ezt a widgetet deaktiváltuk és látogatóink elnézését kérjük.

A szerk.

EPER: Nem csak enni, hallgatni is lehet

Az idén 40. alkalommal megrendezésre kerülő Budaörsi Napokról jelentkezett az EPER rádió csapata élőben, több, mint 8 órán keresztül. A napot egy délelőtti beszélgetős műsor nyitotta, melyben a napi és heti programokról, választásról és a kollégisták életéről beszélgettünk. A délután folyamán pedig Jókívánságműsorunk mellett helyszíni BEAC Sportnap tudósításunkat is hallhatták a jelenlévők.

A kipakolást követően a napott délelőtt 11-kor nyitotta az EPER három blokkból álló reggeli műsora. Elsőként Jamriskó Tamás és Molnár Réka jelentkezett be az aznapi programokkal, ajánlókkal, később pedig – a reggeli műsorokra oly jellemző – hírekkel. A sportnaphoz híven esett itt szó futásról és kézilabdáról, de a vasárnapi választásokról, ősmagyar elméletekről és a nagy magyar férfijaink szakáll-trendjének eltűnéséről is hallhattunk az egy órás blokkban.

Déltől egyig az első magazinunk következett, amelyben Mátyus B. Virág, akinek szakdolgozatának főtémája a propaganda, és Bánhidi Bálint, szociológus beszélgettek. A műsort a Kőrösi Csoma Sándor Kollégium lakóival készült interjúkkal kezdtük: megtudhattuk, milyen jövőképet festenek a kétharmad után Magyarországnak.  A műsorvezetők választások mellett kitértek annak részleteire, beszéltek a gyűlölet hatásosságáról a szeretettel szemben.

Második magazinunkban Vincze Kata és Mató János beszélgettek arról, milyen különbségek vannak két opcionális lakhatás, az albérlet és a kollégium között. A műsorban mindketten arra jutottak, hogy nagyobb előnyei lehet(nek) albérletben lakni, ezért ellenvéleményként ismét a KCSSK lakóit kérték fel, mondják el, miben adhat többet a kollégium.

IMG_20180409_133804.jpg

Mató János és Vincze Kata

A délutáni adást kettőtől a Kollégium klubjainak bemutatása követte, amelyet Munteán Erik vezetett. A Club ’89, az Anonim -, a My -, a Bolyai-, és a Hippogriff Klubbot, valamint a Dokk Teamet ismerhettük meg. A nem-ottlakók így pontosabb képet kaphattak a Budaörsi Napokon évente megrendezett klubok közötti versenyről, a kollégistáknak pedig minden jelölt megüzenhette, miért érdemes rájuk szavazniuk.

Ezt követte a Jókívánságműsorunk Hodován Péter vezetésével, amely során a kollégisták kéréseit játszottuk, valamint Munteán Erik jelentkezett be több helyszínről, ahol különböző sportágakkal ismerkedhettek meg a résztvevők, például rúdtánccal, rekeszmászással, muay thai-jal, zumbával és ökölvívással. Kollégáink ezekből többet ki is próbáltak.

30126554_1899230150147489_725656555_o.png

Jamriskó Tamás műsorigazgató új hobbit próbál ki

A Jókívánságműsorban egy interjút is hallhattunk Hézer Lucával, az f21.hu szerzőjével, volt szó többek között cikkírásról, kortárs komolyzenéről és hegedülésről is.

Az esemény egyedi szignáljait Kazinczy Bálint és Varga Kata készítették. Bálint emellett kulturális ajánlókat is összeállított a hétfői nap, illetve a hét programjaiból.

A nap rádió technikai frontján Varga Kata és Őri Soma remekelt.

A BN programjain belül 18:30-kor kezdetét vette a jelölthappening, az EPER élő műsorát a nyeremények kisorsolása, a Budaörsi Napokat pedig a Fák Alatt Zenekar, az Animal Cannibals koncertje, végül pedig Necc Party zárta.

Külön köszönettel tartozunk a Budaörsi Napok szervezőinek és Szilágyi Zoltánnak.

Munkatársaink voltak:
Bánhidi Bálint
Hézer Luca
Hodován Péter
Jamriskó Tamás
Kazinczy Bálint
Mató János
Mátyus B. Virág
Molnár Réka
Munteán Erik
Őri Soma
Pelczer Dániel
Vincze Kata

Az összefoglalót Mató János és Molnár Réka készítette

“A politikával való foglalkozást nem lehet elkerülni” – választási beszélgetés

Rendhagyó politikai-közéleti műsorunkban az ELTE ÁJK Politológus Műhelyének két alelnökével Oláh Mártonnal és Szalóki Viktorral beszélgettünk a fiatalok politikai részvételéről, social médiáról, kamu – és viccpártokról, taktikai szavazásról és az idei kampány sajátosságairól.

Április 8-án, vasárnap esedékes országgyűlési választás több pontban is különleges az előzőekhez képest. Bár már négy évvel ezelőtt is szavaztunk az új választási rendszerben, az idei azonban sok új helyzetet alakított ki.  Egy olyan kampányidőszakot élhettünk át, amire még nem volt példa eddig, olyan szövetségek vannak kialakulóban, amelyeket akár egy évvel ezelőtt el sem tudtunk volna képzelni.

Számos kérdést is felvet mind a kampányidőszak, mind a választások:
Milyen mértékben van jelen a politika a social médiában?
Kik ezek a kamupártok, és miért jöttek létre?
Mi is pontosan az MKKP?
Hogyan fogunk szavazni vasárnap?
Milyen kimenetele lehet az április 8-i választásoknak?
30128074_1662768447093158_9174826451004817408_o.jpgOláh Márton és Szalóki Viktor
A műsort készítették:
Jamriskó Tamás
Pelczer Dániel

A francia lecsó – podcast

Műfaj: zenei műsor

Az ELTE Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszékének lektora nem csak oktat, hanem rádiózik is, hétről hétre asztrológiai előrejelzéseket és élvezetes frankofón zenéket hoz nekünk.

A műsor célja nem csak a szórakoztatás, hanem zenei ismeretterjesztés is, valamint anyanyelvi műsor szolgáltatása azoknak akiknek bármilyen kapcsolata van a francia nyelvvel és kultúrával: tanulják, gyakorolják, értik vagy csak szeretnék zenei oldalról jobban megismerni.

A műsor periodicitása: heti rendszerességű

A műsor időtartama: 40-50 perc

Műsorkészítő: Olivier Dubertfrancia lecso (1).jpg

Night Ride – ifjúsági magazinműsor

Műfaj: magazinműsor

Széles spektrumú ifjúsági magazinműsor, nem csak fiataloknak! A műsor terve és részei egy rádiós műhelygyakorlat alatt születtek, a készítők csapata pedig annyira megszerette, hogy órai kereteken kívül is szívesen készíti.
Van benne minden, ami érdekes lehet: interjúk, programajánlók, stúdióbeszélgetés és tehetséges zenekarok, mindez pedig finom humorral és kellemes hangú műsorvezetőkkel.

A műsor tervezett periodicitása: heti rendszerességű

A műsor időtartama: 25 perc

Műsorkészítők: Hézer Luca, Őri Soma és Pelczer Dániel

Irányzék light

Műfaj: ismeretterjesztő/tudománykommunikációs magazin

Az Irányzék című interjúműsor “kistestvére”, amely egy tudományos definíciót, terminus technicust (szakkifejezést) mutat be érthetően, ismertet egy új tudományos eredményt, segít megérteni egy jelenséget, esetleg hasznosítható tudást ad mindezek kapcsán.

A műsor periodicitása: heti rendszerességű

A műsor tervezett periodicitása: 15 perc

Műsorkészítők: Hézer Luca, Őri Soma és Pelczer Dániel

Felelős szerkesztő: Jamriskó Tamás és Pelczer Dániel